In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Gyula régen és ma IX. kötet – Volt egyszer rég… kettő

(magyar nyelven, 2011)

A „Volt egyszer rég… kettő” címet viselő új album 200 oldalon, nyolc fejezetbe foglalva folytatja Gyula város munkahelyeinek, kulturális értékeinek feldolgozását.  Az önkormányzati támogatás nélkül, civil összefogás eredményeképpen megjelenő könyv szerkesztője Durkó Károly, szakmai lektora Dr. Szabó Ferenc volt, de sokan közreműködtek, segítettek még a kilencedik kötet megszületésében. A tavalyi album testvérének is tekinthető könyvben megismerhetjük a városi posta történetét, megtudhatjuk, hogyan lett a gyulai kertészetből az évtizedek során a várost irányító Kertészeti Vállalat? Olvashatunk a rövid idő alatt nagy sikereket elért Mezőgép eredményeiről és gyors megszüntetéséről, a gyulai Áfész fejlődéséről, és egy másik szövetkezetről, az üdültetésben jól működő Hőforrásról. Büszkék lehetünk néptáncosainkra, akik 2010-ben ünnepelték táncegyüttesük születésének hatvanadik évfordulóját. A könyv bemutatja a Körös Táncegyüttes elmúlt évtizedekben elért sikereit, csakúgy, mint az Erkel Vegyeskar eredményes munkáját. A Gyula Retro fejezetben pedig visszautazhatunk néhány évtizeddel az időben és újra ott ülhetünk az Otthon Kávéház teraszán, a Komló éttermében, vagy az Ifjúsági Presszóban, reggelizünk a tejbüfében vagy szilveszterezünk a régi Sörpincében. Az album elején és végén a Bolond újság 1922. februári számából kapnak ízelítőt a tisztelt olvasók. Ez a kötet is számvetést készít, dokumentál az utódoknak és igyekszik majd egy kis mosolyt is csalni az olvasó arcára.

A könyv bemutatója 2011. október 4-én számvetésre is ihlette az alapítvány tagjait a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Hagyományosan zsúfolt teltház (legalább 130 ember) várta az ezúttal nem szokványos könyvbemutatót. Bagyinszki Zoltán narrátor szervezésében a kilences szám „bűvöletében” telt az este. Ennyien találtak a székük párnája alatt egy-egy képeslapot, amelynek jutalma egy-egy Gyula régen és ma – Művészet Gyuláról album volt. Az erre az alkalomra készített, kifeszített „molinón” ott volt az alapítvány eddig megjelent kilenc kötetének címlapja, alatta kilenc fényképezőgép és ugyanennyi, a korábbi kötetek mellett kiadott régi reklámanyag, képeslap emlékeztetett az elmúlt évek munkájára. Durkó Károly elnök beszédében kiemelte: civil alapítványuk összesen 1232 oldalon 20 700 darab könyvet adott ki Gyula városáról. A Gyula régen és ma kötetek a világ mind az öt földrészére eljutottak, ott vannak a magyar közösségeknél, népszerűsítik városunkat. Mindig voltak barátai a városnak, akik segítették a munkánkat: dr.Varga Kálmán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egykori elnöke, dr. Tokaji Ferenc a Hőforrás Üdülőszövetkezet vezetője, Ruck János a Gyulai Húskombinát Zrt. vezetője és sokan mások gyulai cégek, polgárok. Az elnök mindenkinek megköszönte a jószándékú támogatást, segítséget, amelyet az elmúlt kilenc év alatt kaptak.

Egy kis ízelítő a könyvből (megtekintéséhez Flash Player szükséges):